Logarlécek Magyarországon
Története
A logarléc Európában való elterjedésével nagyjából egyidőben kezdtek megjelenni az első darabok Magyarországon. Az 1900-as évek elején Budapesten már több helyen is kapni lehetett a nagyobb német gyártók léceit (A. W. Faber, a későbbi Faber-Castell; a Dennert & Pape, és Albert Nestler). Ezek a logarlécek igen finom műszerek lévén, egyáltalán nem voltak olcsók, így nemhogy széleskörű elterjedésük, de iskolai használatuk sem jöhetett szóba. Bár a nagyobb gyárak mind készítettek egyszerűbb kivitelű változatokat, a magyar forgalmazók egy része saját gyártásba kezdett. A Calderoni cég főleg iskolai célokra készített léceket, míg a Múzeum körúton lévő Juszt László és Gyula optikusok boltjában saját gyártású, GENIE márkajelzésű logarléceket is árultak. Ezek kivitelükben jóval szerényebbek voltak a "precíziós" léceknél, így olcsóbb faanyagból, és celluloidbevonat helyett lakkozott papírborítással készültek. Fontos megemlíteni, hogy a Gamma műszergyár külön céget alapított Gamma Finommechanikai Cikkeket Árusító Kft. néven, mely többek között külföldi logarlécek forgalmazásával is foglalkozott. A II. világháború után, az ország politikai helyzete is megváltozott. A külföldi (nyugati) valutakeret nagysága arra sarkallta a döntéshozókat, hogy az egyre inkább szükségesnek látszó rendes minőségű logarlécek gyártását vagy szocialista relációban oldják meg, vagy rendezkedjenek be a hazai gyártásra. Ez a folyamat a többi szocialista országban is hasonlóan ment végbe, tulajdonképpen csak a kelet-németek voltak némileg jobb helyzetben, lévén hogy területükön működött a Reiss és az akkor még jóval kisebb, Meissner gyár. Azonban ez a két vállalat nem lett volna képes a teljes kelet-európai piacot ellátni az egyébként kiváló minőségű termékeikkel, így Magyarországon 1948-ban végülis megindult a gyártás, mégpedig a Gamma Finommechanikai és Optikai Műveknél. A Calderoni vállalat államosítása után, már mint Iskolai Taneszközök Gyára, éveken át készítette az iskolai célú léceket a Gammához hasonló kinézetben, de sokkal egyszerűbb kivitelben. Ezen felül készültek papírból összeragasztott, vagy csak összehajtott "lécek" is, ezek leginkább csak az első lépések megtételére voltak alkalmasak.ROTOR
Külön említést érdemel a Telefongyár saját szabadalma alapján gyártott, Rotor nevű fém logartárcsája, mely tulajdonképpen két korong egymáson való elfordításával valósítja meg a klasszikus logarléc test-nyelv rendszerét. Az 1930-as években gyártották, kétféle változatban, majd végül ahogy jött, el is tűnt, és a Telefongyár sem foglalkozott többé hasonló eszközök gyártásával.Szocialista reláció
A baráti országok közül bárminemű szerepe csak az NDK-nak, Csehszlovákiának, a Szovjetuniónak volt. Az NDK-beli REISS gyár már mint VEB Mess- und Zeichengerätebau (Mérő- és Rajzeszközgyár) működött, és egyre nagyobb mennyiségben termelt. Az 1945-ben államosított gyárban már 1912-től gyártottak logarlécet, de az igazi áttörés csak ezután következett: 1953-ban készült el az első alumíniumból készült, Darmstadt-logarlécük, mely a faléceknél sokkalta pontosabb és könnyebben használható volt. 1972-ig gyártották, főleg a hatvanas évek végén érkeztek hazánkba nagyobb mennyiségek, leginkább a 3223-as Progress típusból. Mind a REISS-nél, mind pedig a másik NDK-beli gyártónál, a Meissner KG-nél (betéti társaság) készítettek műanyagból készült, duplex logarléceket. A Meissner-féle gyárat csak 1972-ben államosították, akkortól VEB Mantissa jelzéssel folytatták a gyártást, egyelőre változatlan termékpalettával. A német ipar átszervezése elérte a két gyárat is, melyeket 1974-ben összevontak, ettől kezdve csak Drezdában, a korábbi Meissner-telephelyen folyt a műanyaglécek gyártása az 1984-es beszüntetésig. Az alaptípusokból (Rietz, Mono Rietz, Darmstadt, Darmstadt II) kisebb mennyiségek érkeztek Magyarországra is.Csehszlovákiában hasonló helyzetben voltak, mint nálunk, de ők csak 1951-ben alapították meg a Logarex nevű gyárat, ahol a műanyagból készült lécek mellett vonalzók, rajzeszközök gyártását is megindították. Később a vállalat a Koh-I-Noor Hardtmuth nevű, nagy múltra visszatekintő, patinás gyáróriás részeként működött tovább. Egyrészt plexiből készítettek igen nagy típusválasztékban léceket, másrészt tőkés import műanyagból, az Aristo (Dennert & Pape) cég egyre nagyobb közreműködésével, igen finom beosztású, kiváló minőségű sorozatokat. Ezek közül szinte mindenféle típusból importáltunk, így a legelterjedtebb gyártók között találhatjuk a Logarexet.
A tömegigény kielégítésére a hazai mellett a szovjet reláció adott megoldást. A Szovjetunióban a leningrádi (akkor és most újra Szentpétervár) gyártás büszkélkedhet az elsőséggel, ahol már az 1910-es években is készültek logarlécek. Ez a gyár tulajdonképpen az 1990-es évekig termelt, az LSZLO-250-10-es, majd -11-es típust szinte változatlanul az évtizedek alatt. A szovjet szabvány (az első 1949-ben készült) sokkal keményebben meghatározta az egyes típusok jellemzőit, így szinte alig-alig van különbség az egymástól többezer kilométerre lévő, különböző gyárak termékei között. Típusválaszték nemigen volt, alapvetően gyártottak 10 skálás 250 mm-es logarlécet, ennek zseb-változatát, majd az 1960-as évek végétől duplex lécet 9, illetve 19 skálával (kizárólag Leningrádban), végül a hetvenes években, amikor már szinte az egész világon hanyatlóban volt az iparág, megszületett a műanyagból készült 10, ill. 14 skálás logarléc (Kijevben). Ezen felül említést érdemel a moszkvai óragyár terméke, a zsebóra-kinézetű logartárcsa, melyet leginkább a bizományiból, vagy az ukrán/szovjet határ közelében lehetett beszerezni. A szovjet lécek a magyar gyártással azonos áron kerültek értékesítésre, és bár azokon kevesebb skála volt található, a nem folyamatos magyar ellátás miatt is rengeteg szovjet léc fogyott az évtizedek folyamán.