Virtuális számológép-múzeum
Menü
C/CE
Számológépek
Logarlécek
Egyéb
Gyártók
Lexikon
Switch to English
Elektronikus számológépekMechanikus számológépekZsebszámítógépek és menedzserkalkulátorok

Facit 1115

Rövid története
A japán Hayakawa cég, mai nevén Sharp, az amerikai Rockwell céggel együttműködve kifejlesztette az első kisméretű számológépet, mely LSI (nagyfokú integráltságú) áramköröket tartalmazott, mindössze négyet. A korábbi, táskaírógép méretű asztali számológépekhez képest a SHARP QT-8D típusa 1969-ben áttörést hozott az iparágban, mely ezután még inkább törekedett a minél kisebb méretű, minél kisebb fogyasztású és lehetőség szerint minél olcsóbb kalkulátorok előállítására.

Európában ekkor még japán vállalatok nemigen lettek volna képesek saját gépeik elterjesztésére, így kézenfekvő együttműködések köttettek a korábban kizárólag mechanikus számológépeket gyártó nagyvállalatok, mint például a svéd Facit cég és a technológiában élen járó japán gyárak között. Így készült el a FACIT márkajelzést viselő, első kisméretű asztali számológép 1970-re a Sharpnál. Belsejét tekintve teljesen azonos a SHARP QT-8D típussal.

Mai szemmel nézve a gép igencsak szokatlan:

  • - kijelzői nem a szokásos hétszegmenses alakban jelenítik meg a számokat: az eredeti itron számkijelző csövek kézíráshoz hasonló formájú, íves szegmensekkel készültek,
  • - az áramkörök a lehető legegyszerűbb felépítésűek, hogy a méretet és az árat a lehető legalacsonyabban tartsák: a korszak gépeihez hasonlóan csak a legszükségesebb funkciók lettek megvalósítva: nem történik meg például az értéktelen 0-ás számjegyek kioltása sem, így minden számjegy mindig világít; a gép bekapcsoláskor nem törli magát, üzembe helyezni a C gomb kétszeri megnyomásával lehet,
  • - a szorzást és az osztást ugyanazon ×÷ billentyűvel lehet előírni: a második operandus beírása után a += gomb szorzást, míg a -= gomb osztást végez.
Gyártó:Facit AB (Svédország)
OEM:Sharp Corporation (Japán)
OEM típus:QT-8D
Gyártási év:1970
Méret:14,5×25,5×10 cm
Jelleg:alapműveletes asztali
Kapacitás:8 számjegy (bevitel és kijelzés)
8 számjegy (belső pontosság)
Működési mód:egyedi
CPU:Rockwell NRD2256, AC2261, DC2266, AU2271
Regiszterek:2 általános (művelet-tárolással)
Jellemzők:Flebegőpontos számkijelzés
Kijelző:8+1 digites VFD (8×Itron DG10B + 1×Itron SP10)
Tápellátás:hálózati (220V)

Facit 1115

Facit 1115 belülről
A gép alapvetően moduláris felépítésű.

A CPU kártya kihúzva a gépből.

A gép kijelzőmodulja. Jól láthatók az Itron VFD csöveinek szegmens-alakjai.
Hasonlók a gyűjteményben
Facit
1101
1975-76
Facit
1102
1976
Facit
1110-2
1976
Design & HTML: Modulit Bt.
(C) www.arithmomuseum.com 2004-2017.