Tabulex Alpha
Rövid története
A világ fejlettebb részén az 1970-es évek közepére már nemhogy újdonságnak nem számított a zsebszámológép, de az egyszerűbb típusokat már szinte a vásárlók után dobták. Amíg az USÁ-ban a 6 számjegyes, de legalább hazai gyártású gépek is eladhatók voltak, addig másutt a minél kisebb méretű gépek előállításával próbálkoztak. A legendás angol Sinclair Cambridge-sorozat mellett a hong-kongi Tabulex márkajelzést viselő gépek is megérdemlik a figyelmet. A görög ábécé betűivel fémjelzett típusok a legegyszerűbb alapműveletes géptől a tudományos számológépig felölelik szinte a teljes választékot, kivételt csak a programozható számológép jelent, ami – gondolhatnánk – ekkora méretben őrültség volna: mégis készült ilyen (Sinclair Cambridge Programmable). A Tabulex mini-sorozatának gépeit Angliában a Dixons-üzletlánc mint Prinztronic Mini sorozatot forgalmazta.
A legkisebb tudású gép érdekes módon a Beta, ami csak a négy alapműveletet tudja, és ki-be kapcsolható konstans-tárolóval rendelkezik. Működése a nevéből is következhetne: mintha béta verzió lenne, a szokatlan működést a General Instrument gyártmányú chip okozza. Az Alpha már könnyebben használható, és százalékszámításra is alkalmas, a Delta gyököt von, a Gamma memóriával is rendelkezik, a Lambda pedig egy nem túl pontos tudományos számológépként zárja a sort.
| Gyártó: | Tabulex (Hong-Kong) |
| Gyártási év: | 1974 |
| Méret: | 5,5×12×1,8 cm |
| Tömeg üzemkészen: | 90 g |
| Jelleg: | alapműveletes |
| Kapacitás: | 8 számjegy (bevitel és kijelzés) 8 számjegy (belső pontosság) |
| Működési mód: | algebrai |
| CPU: | Texas Instruments TMS0803NC |
| Regiszterek: | 2 általános (művelet-tárolással) 1 konstans (művelet-tárolással) |
| Jellemzők: | %százalékszámítás +/-előjelváltás (negatív számok közvetlen beírása) Flebegőpontos számkijelzés |
| Kijelző: | 9 digites LED |
| Tápellátás: | 4×AAA elem |
Hasonlók a gyűjteményben









