Virtuális számológép-múzeum
Menü
C/CE
Számológépek
Logarlécek
Egyéb
Gyártók
Keresés
Switch to English
Vissza az albumba

Sharp EL-5100S

Rövid története
A hetvenes évek második felében nemigen történt lényegi változás a tudományos zsebszámológépek terén, az algebrai logika szinte egyeduralkodóvá vált, leszámítva természetesen a Hewlett-Packard RPN rendszerű gépeit. A programozható számológépek nagyrészt megjegyezték a lenyomott billentyűk kódjait, melyek kódok visszaolvasásával lehetett ellenőrizni, vagy módosítani a programokat. Ebben a piaci helyzetben jelent meg 1979 végén a japán Sharp az első kifejezés-kiértékelésű zsebszámológépével, az EL-5100-assal. A készülék nemcsak kinézetében - fekvő elrendezésével - volt szokatlan, hanem szinte a teljes felső részt elfoglaló, széles pontmátrix kijelzőjével hívta fel magára a figyelmet. Ez a kijelző tette lehetővé, hogy elszakadjanak a hagyományos hétszegmenses kijelzési módoktól, így betűk, írásjelek, matematikai szimbólumok megjelenítése is lehetővé vált. A hagyományos programozási technológiával is szakítottak, az ún. AER (Algebraic Expression Reserve) működési elv több, ennél a típusnál 5 sort tud kezelni, amely sorok egy-egy algebrai kifejezést tudnak tárolni. Az EL-5100-ast több, hasonló kinézetű típus követte (olcsóbb kivitelben, kisebb kapacitással az EL-5101-es, pénzügyi számításokhoz az EL-5102-es), az eredetit viszont 1983-tól a némileg módosított, de tudásában azonos EL-5100S váltotta fel. A nyolcvanas-kilencvenes években az AER rendszert kibővítették feltételes elágazási, ugrási lehetőségekkel, majd az egyszerűbb típusoknál is megjelentek a logikájukban hasonlóan dolgozó DAL (Direct Algebraic Logic) rendszerű gépek.
Gyártó:Sharp Corporation (Japán)
Gyártási év:1983-85
Méret:17,5×7×1 cm
Tömeg üzemkészen:115 g
Jelleg:programozható tudományos
Kapacitás:10+2 számjegy (bevitel és kijelzés)
12+2 számjegy (belső pontosság)
Működési mód:kifejezés-kiértékeléses
CPU:SC43153
Regiszterek:9 általános (művelet-tárolással)
11 memória (aritmetika nélkül)
Jellemzők:+/-előjelváltás (negatív számok közvetlen beírása) Flebegőpontos számkijelzés Fixfixpontos számkijelzés: a felsorolt számoknak megfelelő számú tizedesjegyek kijelzése (0-9) Scitudományos (exponenciális) számkijelzés Sqrnégyzetgyökvonás x2négyzetreemelés pipi (3,1415..) értéke behívható 1/xreciprokszámítás trigtrigonometrikus függvények (sin, cos, tg és ezek inverzei: arc sin, arc cos, arc tg) hyphiperbolikus függvények (sh, ch, th és ezek inverzei: ar sh, ar ch, ar th) DMS-DDdecimális és 60-as szögek/időpontok átváltása logexponenciális és logaritmusfüggvények (10-es és e-alapú) yxhatványozás SDegyváltozós statisztika: átlag-, szórásszámítás LRkétváltozós statisztika: lineáris regresszió számítása nCrkombinatorikai számítások P-Rkoordináta-átszámítások derékszögű és poláris koordinátarendszerek között n!faktoriális számítása
Kijelző:24×(6×7) digites pontmátrix LCD
Tápellátás:3×LR44 gombelem
Programozási mód:összevont billentyűkód-tárolású
Programkapacitás:80 lépés
Teszteredmények:trigonometriai:az arcsin(arccos(arctg(tg(cos(sin(60°)))))) eredménye, referenciaérték: 60. 59.9999963259
exponenciális:a 0.999160000 eredménye, referenciaérték (első 14 jegye): 3.0068804206375×10-70 3.00688090276E-70

EL-5100S

Az EL-5100S belseje

Az EL-5100S belseje

Eredeti csomagolásában
Részletes leírás

A gép használata

A Sharp AER rendszerű gépei alapvetően ugyanúgy végzik a számításokat, mint a hagyományos tudományos számológépek, azaz a megfelelő műveletek előírása után a műveleti regiszterekben lévő számokkal tudják elvégezni az adott műveletet.
Az AER számológépek az algebrai kifejezést a végrehajtási parancs hatására kezdik feldolgozni, és sorban végighaladva az egyes szimbólumokon (számjegyek, műveleti jelek, változók) manipulálják a regiszterek tartalmát úgy, mintha a kifejezést a felhasználó billentyűzné be egy hagyományos gépen. Az X regiszteren (kijelzőregiszteren) kívül a gép 8 adatregisztert és 16 műveleti regisztert használhat fel a számítások során, azaz 16 függő műveletet, legfeljebb 8 közbenső értékkel tud eltárolni addig, amíg egy magasabb prioritású műveletet el nem végez. Ez a kapacitás a legtöbb számításhoz elegendő.

Az AER gépek két üzemmódban képesek dolgozni: az AER nevű üzemmódban tudjuk az egyes sorokba bebillentyűzni a kifejezéseket, illetve itt tudjuk ezeket később változtatni, javítani; a COMP üzemmódban történik a már eltárolt kifejezések kiszámítása.

A kifejezések beírása itt már ugyanolyan sorrendben történik, mint ahogy a matematikában megszokott: a négyzetreemelés szimbólumát az operandus után írjuk (pl. 2 x2), az általános hatványozás és az alapműveletek jelét a két operandus közé (pl. 2 Yx 3), de a trigonometriai függvények jelét az operandus elé (pl. sin 30). Figyelni kell arra is, hogy negatív számok beírásakor az előjelet a (-) gombbal a szám elé kell írni. Zárójelek használatára természetesen ugyanúgy szükség lehet, mint a hagyományos gépeken.

Minden sor egy azonosítószámmal rendelkezik, amely után egy pontosvessző következik. Ez választja el az azonosítót és a sort magát, azaz az algebrai kifejezéseket. A sorszámnak megfelelő billentyűvel (2ndF 1; .. 2ndF 5;) lehet a sort szerkesztésre kijeleztetni (AER üzemmódban), illetve az adott sort kiértékeltetni (COMP üzemmódban). Ez utóbbi felel meg tulajdonképpen a "program futtatásának".

A gépek a hagyományos memórián felül további, az ábécé nagybetűivel jelölt memóriával is rendelkeznek, melyek a kifejezésekben változóként is felhasználhatók. Ha az A változóba (memóriába) 2-t, a B memóriába 3-at tárolunk, az A+B kifejezés értéke 5, az AB kifejezés értéke 6 lesz.
A hagyományos memória COMP üzemmódban ugyanúgy használható, mint a többi számológépen (RM a kijelzés, =M a tárolás, M+ pedig a memóriához hozzáadás billentyűje), az A-J változókba történő beírás a STO, a kiolvasás pedig az RCL billentyűkkel történik: a 2ndF sin-1 .5 STO J a J változóba tárolja el az arcsin(0,5) értékét, azaz 30 °-ot.
Fontos, hogy a gép a koordináta-átszámításoknál az y értékét, illetve a vektor szögét a J memóriába helyezi el, ezért ezek a koordináták innen is olvashatók ki az RCL J billentyűzéssel. A STAT üzemmód az E-J jelű memóriákat használja fel a szükséges összegek tárolásához.

COMP üzemmódban ugyanúgy, mint AER üzemmódban, a kijelzésre került kifejezésen belül a < és > gombokkal mozoghatunk, eredménykijelzés után a kifejezéssort a PB billentyű lenyomására kapjuk vissza. Ugyanezzel a gombbal lehet egy képernyőnyit előrehaladni a soron belül. Egy karakternyi helyet a 2ndF INS billentyűsorozattal szúrhatunk be, a kurzor alatti karaktert pedig a 2ndF DEL billentyűkkel törölhetjük. A piros CL gomb az egész sort törli.
A kifejezésekben szereplő változók (memóriák) a korábbról megőrzött tartalmukkal kerülnek felhasználásra, kivéve akkor, ha a sort a 2ndF f()= gombsorozattal nyitjuk. Ilyen esetekben az "f(" szimbólum után felsorolt változók értékét minden kifejezés-kiértékeléskor a felhasználótól bekéri. Több változó ilyen felhasználásakor azokat vesszővel (melyet a COMP gombbal írhatunk) választjuk el, és minden esetben ügyelni kell arra, hogy a felsorolást egy záró zárójel ()) és egy egyenlőségjel (=) kövessen.
Egy soron belül több, legfeljebb 9 kifejezést is szerepeltethetünk, melyeket szintén vesszővel választhatunk el egymástól. Ilyen esetekben az első sor első kifejezésének eredményét az "ANS 1=", a második kifejezését az "ANS 2=" stb. kijelzés alapján azonosíthatjuk be. Az egyes sorokat szabályszerűen a vége-jellel (2ndF COMP) zárhatjuk le, ilyenkor a gép automatikusan áttér a soron következő sor kijelzésére.

Példák:
az lg e-1+√2 kifejezés beírása a következőképpen történik:
COMP üzemmódban közvetlenül: 2ndF LOG ex ( (-) 1 + 2 ) =. A kijelzés 0.179890664.

AER üzemmódban az 1-es sorba: 2ndF 1; 2ndF LOG ex ( (-) 1 + 2 ), majd átkapcsolva COMP üzemmódba, a 2ndF 1; gombsorozattal indítható a kiértékelés. A kijelzőn az "ANS 1=0.179890664" olvasható.

Ha a gyök alatti számot az A memóriába tesszük (COMP üzemmódban) a 2 STO A billentyűkkel:
AER üzemmódban az 1-es sorba: 2ndF 1; 2ndF LOG ex ( (-) 1 + A ), majd átkapcsolva COMP üzemmódba, a 2ndF 1; gombsorozattal indítható a kiértékelés. A kijelzőn az "ANS 1=0.179890664" olvasható.

Ha az A-t mint a kifejezés egy változóját definiáljuk:
AER üzemmódban az 1-es sorba: 2ndF 1; 2ndF f()= A ) = 2ndF LOG ex ( (-) 1 + A ), majd átkapcsolva COMP üzemmódba, a 2ndF 1; gombsorozattal indítható a kiértékelés. A kijelzőn az "1;A=?" kijelzés olvasható, a kurzor pedig villog. Be kell írni az A változó értékét, pl. 2-t, majd a COMP billentyű hatására folytatódik a kiértékelés. Végül a kijelzőn az "ANS 1=0.179890664" lesz olvasható. A COMP, vagy az 2ndF 1; lenyomására a kiértékelés újrakezdődik, az A értékét újra bekéri a gép.

A gép kapacitása 80 bájt, azaz 80 programlépés. Egy programlépést foglal el minden számjegy, a tizedespont, memória, illetve a matematikai és egyéb műveleti jelek, szimbólumok. A SIN ugyanúgy egyetlen lépést foglal el, mint a HYP 2ndF SIN-1. A kijelzőn könnyedén megszámlálhatjuk a lépéseket a kurzorral való végiglépegetéssel, mivel a kurzor az egy lépésnek számító szimbólumokat, akárhány karakterhelyet foglalnak is el, mindig az elején jelöli ki, azaz pl. a SIN szimbólum esetén az I-t és az N-t a kurzor átugorja.

Az EL-5101-es típus használata ugyanilyen módon történik, de ott a kijelző csak 16 karakter széles, öt változó (A-E) használható mindössze egyetlen AER sorban. A kifejezés kiértékelésének indítása mindenkor a COMP megnyomásával történik.
Az EL-5101-eshez hasonló az EL-5103-as használata is, ennek a kijelzője 12 karakteres, a hagyományos memória helyett egy M betűvel jelölt memória használható.

Hasonlók a gyűjteményben
Sharp
EL-8160
1979
Sharp
PC-1201
1977-78
Sharp
EL-5100
1979
facebook: arithmomuseum
Design & HTML: Modulit Bt.
(C) www.arithmomuseum.com 2004-2017.