Virtuális számológép-múzeum
Menü
C/CE
Számológépek
Logarlécek
Egyéb
Gyártók
Keresés
Switch to English
Vissza az albumba
Interton
VIP-10
1973-74
Facit
1101
1975-76

Faber-Castell TR3

Rövid története
A máig jó hírnévnek örvendő Faber-Castell cég 1892-ben kezdte meg egyre jobb minőségű logarléceinek gyártását Németországban, majd folyamatos fejlesztésüknek köszönhetően egyre pontosabb, többet tudó és könnyebben kezelhető változatok jelentek meg. Az 1970-es évek elejétől már látható volt, hogy az elektronikus számológépek igen gyorsan ki fogják szorítani a logarléceket a gyakorlatból, így a gyár ilyen zsebszámológépek készíttetésébe kezdett 1972-ben. Tudományos zsebszámológépek ekkor még nem léteztek, a logarlécek pedig a szorzáson alapuló műveletekre voltak alkalmasak, adódott az ötlet, hogy a logarléc hátoldalára szerelik fel a kalkulátort, így téve alkalmassá ezt az öszvért az összes alapművelet - és természetesen a logarléceken megtalálható bonyolultabb függvények számítására. A Faber-Castell nem tudta felvenni a versenyt a nagy számológép-gyártókkal, a logarlécek is elavulttá lettek, így 1976-ban megszüntették a logarlécek mellett a számológépek gyártását is.

Az 1973-bann megjelent TR sorozat tagjai:

  • TR1: 8 számjegyes, bővített függvénykészletű számológép a négy alapművelet mellett reciprok-, négyzet- és százalékszámításra is alkalmas
  • TR2: a TR1-hez hasonló, de gyökvonásra is alkalmas, memóriával rendelkező típus
  • TR3: 8 számjegyes tudományos számológép, exponenciális kijelzési forma nélkül
A későbbiekben további típusok is megjelentek:
  • TR1N: a TR1 típus módosított változata
  • TR4: 8+2 számjegyes tudományos számológép
  • TRX: 8 számjegyes alapműveletes számológép memóriával
Mindegyik típus LED kijelzővel, cserélhető akkumulátor-csomaggal készült, formátuma pedig a hátoldalra szerelt zseblogarléchez igazodott. Az egyes típusokból a hetvenes évek második felében logarléc nélküli változatok is készültek.
Gyártó:Faber-Castell AG (NSZK)
Gyártási év:1973-76
Méret:17×5,8×1,6 cm
Tömeg üzemkészen:171 g
Jelleg:tudományos
Kapacitás:8 számjegy (bevitel és kijelzés)
8 számjegy (belső pontosság)
Működési mód:algebrai
CPU:Rockwell A4001CC
Regiszterek:2 általános (művelet-tárolással)
1 konstans (művelet-tárolással)
1 memória (aritmetikával)
Jellemzők:+/-előjelváltás (negatív számok közvetlen beírása) RVregisztercsere (X-Y) Flebegőpontos számkijelzés Sqrnégyzetgyökvonás pipi (3,1415..) értéke behívható 1/xreciprokszámítás trigtrigonometrikus függvények (sin, cos, tg és ezek inverzei: arc sin, arc cos, arc tg) logexponenciális és logaritmusfüggvények (10-es és e-alapú) yxhatványozás
Kijelző:9 digites LED
Tápellátás:TRA/N akkumulátor
Teszteredmények:trigonometriai:az arcsin(arccos(arctg(tg(cos(sin(60°)))))) eredménye, referenciaérték: 60. 62.57928
exponenciális:a 0.999160000 eredménye, referenciaérték (első 14 jegye): 3.0068804206375×10-70 -

A TR3 logarléc nélküli változata

A TR3 belseje

A TR3 belseje
Hasonlók a gyűjteményben
Elite
5000 TM
1975
Aristo
M27
1972-73
Aristo
M64
1973-75
Design & HTML: Modulit Bt.
(C) www.arithmomuseum.com 2004-2017.