Virtuális számológép-múzeum
Menü
C/CE
Számológépek
Logarlécek
Egyéb
Gyártók
Keresés
Switch to English
Vissza az albumba

Casio fx-39

Rövid története
Összehasonlítva az 1970-es évek amerikai és a japán tudományos zsebszámológépeit, a különbségek szembetűnőek. Míg az előbbi gépek főként LED-kijelzőkkel épültek, legtöbbjük már ügyelt a műveleti sorrend betartására, és a kijelző kapacitásánál nagyobb belső regiszterméret pontosabb számításokat tett lehetővé, addig a japán vákuumfluoreszcens kijelzővel szerelt gépek működésükben sokkal egyszerűbbek voltak. A következő évtizedben fordult a kocka...

A CASIO fx-39 a kezdeti próbálkozások után az első komolyabb változatok egyike volt, mely rányomta bélyegét szinte az összes későbbi típusra. Billentyűinek többsége már két funkcióval rendelkezett, és zárójeleket is használhattunk a műveleti sorrend megváltoztatására.

Érdekessége: a benne rejlő Hitachi processzort (HD38111) a 10+2 számjegyes CASIO fx-120 típusban is viszontláthatjuk. A belső pontosságuk azonos, azonban a kijelzési pontosságot bekötéskor meg lehet változtatni. A chip kombinatorikai számításokra és koordináta-konverzióra is alkalmas, azonban ezek gombfeliratait csak az fx-120-as típuson találhatjuk meg, az fx-39-esen nem. Ennek ellenére ezek a funkciók is használhatók:

  • ismétlés nélküli variáció (permutation), nPr funkció: n INV × r,
  • ismétlés nélküli kombináció (combination), nCr funkció: n INV ÷ r,
  • derékszögűből poláris koordinátarendszerbe átszámítás: x INV + y (bezárt szög y-ba kerül),
  • polárisból derékszögű koordinátarendszerbe átszámítás: r INV - szög (y koordináta az y-ba kerül).
Gyártó:CASIO Computer Co., Ltd. (Japán)
Gyártási év:1978
Méret:8,5×15×2 cm
Tömeg üzemkészen:191 g
Jelleg:tudományos
Kapacitás:8/6+2 számjegy (bevitel és kijelzés)
10+2 számjegy (belső pontosság)
Működési mód:algebrai
CPU:Hitachi HD38111A
Regiszterek:2 általános (művelet-tárolással)
1 konstans (művelet-tárolással)
4 zárójel (művelet-tárolással)
1 memória (aritmetikával)
Jellemzők:+/-előjelváltás (negatív számok közvetlen beírása) RVregisztercsere (X-Y) Flebegőpontos számkijelzés Scitudományos (exponenciális) számkijelzés a b/ctörtbeviteli és -kijelzési üzemmód Sqrnégyzetgyökvonás x2négyzetreemelés pipi (3,1415..) értéke behívható 1/xreciprokszámítás trigtrigonometrikus függvények (sin, cos, tg és ezek inverzei: arc sin, arc cos, arc tg) hyphiperbolikus függvények (sh, ch, th és ezek inverzei: ar sh, ar ch, ar th) DMS-DDdecimális és 60-as szögek/időpontok átváltása logexponenciális és logaritmusfüggvények (10-es és e-alapú) yxhatványozás SDegyváltozós statisztika: átlag-, szórásszámítás nCrkombinatorikai számítások P-Rkoordináta-átszámítások derékszögű és poláris koordinátarendszerek között n!faktoriális számítása
Kijelző:9 digites VFD (NEC FIP 9D5)
Tápellátás:2×AA elem
3V adapter
Teszteredmények:trigonometriai:az arcsin(arccos(arctg(tg(cos(sin(60°)))))) eredménye, referenciaérték: 60. 59.991586
exponenciális:a 0.999160000 eredménye, referenciaérték (első 14 jegye): 3.0068804206375×10-70 3.0068806E-70

CASIO fx-39

A CASIO fx-39 belülről
Hasonlók a gyűjteményben
Brother
715SR
1977
Casio
fx-120
1977-78
Design & HTML: Modulit Bt.
(C) www.arithmomuseum.com 2004-2017.