Prinztronic Micro
Rövid története
1970-re a japán Sharp és az USA-beli Rockwell megépítette az első LSI áramkörökkel felépített számológépet (Sharp QT-8 sorozat), de az akkori technológia még nem tette lehetővé igazán kisméretű gépek készítését. Bár zsebszámológépnek mondott, tenyérben tartható modellek már 1971/72-ben megjelentek, az igazán kisméretű darabok hálózattól független üzemideje igen rövid volt, mindössze pár óra. 1972-ben elkészült a Sharp EL-801-es "ELSI MINI" változata, mely sok kompromisszum árán született: a Toshiba gyártású CMOS technológiájú integrált áramkörök ebben a típusban debütáltak először, mely a korábbiaknál lényegesen kisebb fogyasztást eredményezett, viszont igazán kis fogyasztású kijelző még mindig nem állt rendelkezésre, sőt, a japán fejlesztésű VFD csövek mérete és csatolása még nem tett lehetővé kis méretet, így ebbe a típusba amerikai LED elemek kerültek beépítésre. Az eredeti változat négy ceruzaelemmel akár 15 órán át is üzemelhetett, de a gép aljából kihúzható elemtartó helyére tölthető akkumulátort is kínáltak.
A típus némileg módosított változatát az angliai Dixons vállalat számára is gyártották, Prinztronic Micro típusmegjelöléssel. Színvilága, burkolata mellett a tápellátásában tért el: a fixen beépített elemtartó csak elemről történő üzemeltetést biztosított. Belső felépítésében a két típus azonos volt.
A CMOS technológia elterjedése, majd a folyadékkristályos kijelzők fejlesztésének révbeérése után, 1973-ban elkészülhettek az első igazán kis fogyasztású zsebszámológépek.
| Gyártó: | Dixons International (Nagy-Britannia) |
| OEM: | Sharp Corporation (Japán) |
| OEM típus: | EL-801 |
| Gyártási év: | 1972 |
| Méret: | 7,3×10,4×2,9 cm |
| Tömeg üzemkészen: | 234 g |
| Jelleg: | alapműveletes |
| Kapacitás: | 8 számjegy (bevitel és kijelzés) 8 számjegy (belső pontosság) |
| Működési mód: | aritmetikai |
| CPU: | Toshiba T3103+T1271 |
| Regiszterek: | 2 általános (művelet-tárolással) 1 konstans (művelet-tárolással) |
| Jellemzők: | Flebegőpontos számkijelzés |
| Kijelző: | 8+1 digites LED |
| Tápellátás: | 4×AA elem |
Hasonlók a gyűjteményben








